Öngyógyító erők aktiválása! Masszázs és alternatív kezelések!

BEINDÍTJA A SZERVEZET ÖNGYÓGYÍTÓ FOLYAMATÁT. -ERŐSÍTI AZ IMMUNRENDSZERT -JAVÍTJA A HANGULATOT.ÁLTALÁNOS KÖZÉRZETET -ELLAZÍTJA A MEREV IZMOKAT -CSÖKKENTI A RENDSZERESEN VISSZATÉRŐ FEJFÁJÁS GYAKORISÁGÁT -ÉLETERŐVEL TŐLT FEL

Vigyor

Olyan jó lenne lelassítani az Időt! Csak akkor, amikor én akarom.

Rossz dolgokon essünk túl gyorsan, de a Jó maradjon velem egészen addig, amíg jólesik. Az Idő azonban sem meg nem áll, még csak le sem lassul, pörgeti homokszemeit ugyanabban az ütemben, amelyben felvette kezdeti lendületét. Segítőd tud lenni azonban, ha megfelelő játszótársad tud lenni egészen végig utadon.

Hogy lehetnék játszótársa, amikor egyre inkább nem társam, hanem ellenségem, vagy még inkább: legyőzendő ellenfél. Futsz, hogy utolérd-, hogy mit , hogy mit azt te sem tudod,magad ,a szerencséd,vagy tényleg az Időt,mely újra rád vigyorog-,miközben egyre az az  érzésed,hogy a levegőbe kapkodsz ,amikor a Boldogság hívó szavára újabb csatákat indítasz. Az sem elég, ha utoléred, mert a nagy játszmának nemcsak részese, hanem győztese akarsz lenni. Egy életben kettőt vagy többet megélni, idősíkon nyargalászni, innen is, onnan is kicsippenteni valami jót.

Az Idő akkor kegyetlen, amikor elfecsérled. Nincs, másod ugyanis ezzel kell gazdálkodnod. Igazán szerencsés vagy ugyanis, ha megadatott számodra a képesség hogy felismer, mire van és mire nincs szükséged a tartalmas élet éléséhez.

A felismerés azt jelenti, tudod, de legalább sejted vagy érzed mi a feladatod ebben a testbe szorított létben. Az Idő melléd áll- igen, igen valóban mellém?-, ha azt teszed, ami komolyan a te feladatod.

Nem mondod, hogy eddig fel sem tűnt, mennyire rossz irányba haladsz?

Hogy ezer gáncs vetődik folyton a lábad elé, s a jelek vészfényként villognak az orrod előtt? Az van-mondod-, hogy még mindig nem találod a helyed az Életben, valahogy mindig félresiklanak a dolgok, pedig annyira, de annyira szeretnél már egy kis boldogságot, békét, megnyugvást. Kíméletlenül telnek az évek, mintha valaki csak öntené rád fentről a napokat, heteket, hónapokat, s bármennyire szeretnéd, nem tudod megfogni az eseményeket. A szüleid úgy mentek el végtelen útjukra, hogy nem is ismerted őket igazán, a gyerekeid ugyanígy készülnek saját maguk kibontására, s fáj, hogy mennyire idegen felnőttként élnek melletted.

Akkor mire ez az egész?

Sajnos üres szólam, hogy rá idő. Idő mindenre van, ugyanis az Idő azért van, hogy legyen mindenre. Semmi nem esik ki hatásköréből, csak éppen a választást, hogy mire fordítasz belőle, megadja neked. Amire nem szánsz, az nem fontos számodra. Amire nem szánsz az neked sem fontos. Ha jutatsz belőle a gyerekeidnek, fontos leszel gyerekeid számára. Ha fordítasz az egészségedre, az egészség is oda fog figyelni rád. Ha megfelelő időt szánsz a munkára, sosem leszel híján a lehetőségeknek. Ha eljön a pihenés órája, ne késlekedj, mert az Időt nem lehet összezavarni. Ha nem vagy képes megállni, mert azt hiszed, vesztegeted azt, amiből oly kevés van, az úgy fog kinézni nagyon gyorsan, hogy terhelhetőséged végtelen-pedig ez nincs így -s láthatatlan erők gondoskodnak róla, hogy ne is maradjon sose tennivalók híján. Az idő elfolyik az ujjaid között, lényeges dolgokra valóban nem marad, csak néhány szétpukkant buborék körvonala emlékeztet rá ,hogy történt veled egy s más a múltban. Az idő mennyiségi fogalom. a teszi minőségivé, ahogy megéled. Bármilyen munkát végzel te vagy én, azzal egymást szolgáljuk, így saját munkádba fektetett energiád mások tetteiben válik valós értékké. Dolgozz jól, hogy neked is jól dolgozzanak. Tanulj tudásod szerint, mert csak akkor taníthatsz.

Ha szeretsz, ne szavakkal szeress, cselekedd meg azt, amiről úgy véled, szebbé válik tőle a másik pillanata. Csak ezek a percek képesek rögzíteni az Időt, beleégetni saját emlékkönyvedbe, hiszen a pillanatok egymásutánja volt és nincs többé, az értékes Idő viszont örök. A nap összes óráját kevesled, nem is lesz sosem minőségi időd csak olyanok, amelyeket így hívnak: határidő, menetidő, elmulasztott idő.

A gyerekkor még tökéletesen, tudattalanul tudatos. De ki figyel a gyerek tökéletes tudatlanságára? Pedig annyira ott bujkált minden apró mozdulatodban a Feladat, amiért ebbe a létbe beleszülettél, az Idő még annyira értékes volt számodra, hogy

Semmi felesleges dolgot nem akartál csinálni, csak azt, ami, jó volt, meleg és biztonságos. Mert gyerek voltál. Ma nem vagy az ,de emlékszel ,milyen annak lenni ,nem hagyni ,hogy rossz dolgok történjenek veled,mert képes vagy felismerni ,mi a jó neked.

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

2. Eladó lakások Budán

► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások

eladolakasokbudan.hupont.hu

3. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

4. EcoWood házak

► Privát vendégházak saját udvarral és jakuzzival magas kerítéssel-teljes nyugalom és intimitás .EcoWood Family 6 fő EcoWood Home 4 fő Szintia Relax Guesthouse 8 fő

eco-wood-home.hupont.hu

5. Értékesítés Ösztönzés - Kasza Tamástól

► Az értékesítés ösztönzés a fő probléma bármely olyan cégnél, mely a jelen körülmények között fejleszteni kivánja értékesítési módjait.

ertekesitesosztonzes.hupont.hu

6. Expressz Szervizek | Expressz Szolgáltatások | Expressz Termékek

► Oldalak amelyek expressz, gyors szolgáltatás, és gyorsszolgálat árak, futárszolgálat rendelés, gyorsszervíz, nonstop - éjjel-nappal azonnali kiszállással hibaelhárítás.

expressz-oldalak.hupont.hu

7. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták

► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu

executivesuccess.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Miley Cyrus fan oldal

► Ismerd meg Miley Cyrust!

mileycyrusfan.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

5. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

7. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

11. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

12. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

15. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

16. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

17. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

18. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

19. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

20. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

21. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

22. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

23. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

24. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

25. csak csajoknak!! εїз

► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet

csajszik-figyelem.hupont.hu

26. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

27. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

28. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

29. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

30. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

31. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

32. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

33. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

35. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

36. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

37. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

38. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok

► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére

bardudvarnok.hupont.hu

39. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

40. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

41. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

42. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

43. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

44. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

45. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

46. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

47. OVI - ISI és DRÁMA - OVI

► Készülj velem játékosan az iskolára!

ovi-isi.hupont.hu

48. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

49. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

50. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

51. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

52. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

53. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

54. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

55. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

56. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

57. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

58. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

59. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

60. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

61. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

62. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

63. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!

► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!

gyerekprogram.hupont.hu

64. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

65. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

66. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

67. H2O just add water-Rajongói oldal

► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!

hhhhhoooo.hupont.hu

68. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

69. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

70. WEBHITEL-Hitelközvetítői Közösségi Portál.

► Hitelek,19-Biztosító kapcsolata.Pályázatok,Befektetések,

webhitel.hupont.hu

71. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

72. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

73. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

74. Idézet és más egyéb

► Csak neked és nem csak most:D

szivszilank.hupont.hu

75. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 6
Heti: 17
Havi: 230
Össz.: 12 566

Látogatottság növelés
Oldal: Időtlen idő
Öngyógyító erők aktiválása! Masszázs és alternatív kezelések! - © 2008 - 2026 - energia-gyogyaszat.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »